Az Árpád Múzeum felső előadótermében 2017. május 27-én került megrendezésre a ráckevei gyermeknap alkalmából szervezett régészeti témájú előadássorozat. A múzeum felső előadótermében Dr. Tóth Tamás geofizikus, a Szulejmán-sírkomplexumnál a 2014. és 2015. évben geofizikai kutatásokat végző szakember Dr. Kitanics Mátéval, az MTA BTK tudományos munkatársával közösen tájékoztatta a jelenlevőket az NKFIH által támogatott Szulejmán-kutatások eredményeiről. A családias hangulatú, telt házas előadás keretében a résztvevők ismereteket szerezhettek a kutatás során alkalmazott természettudományos módszerekről és eredményeikről, illetve választ kaptak a régészettel kapcsolatos felmerülő kérdéseikre.

A „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév keretében a szigetvári várban 2016 szeptember elején került sor a Zrínyi Emlékterem átadására, amelynek küldetése szerint elsődleges célja és feladata, hogy megismertesse a nagyközönséggel Zrínyi Miklóst, a hőst és az embert, illetve azt a nemzetközi és közép-európai kontextust, amelyben értelmezni lehet Szigetvár és a Zrínyi-kultusz jelentőségét, történelemformáló szerepét.

A Zrínyi Emlékterem című ideiglenes kiállítás 2017. május 31-ig látogatható, ezért annak alkotói május 27-én 14:00 órai kezdettel, szakmai vezetéssel egybekötött látogatást tartottak.  Az eseményen az MTA BTK tudományos munkatársa, Dr. Papp Júlia művészettörténész, kurátor mutatta be a megjelenteknek a képzőművészeti alkotásokat, valamint Szalai Gábor, a kutatócsoport tagja is jelen volt.

A Castrum Bene egyesület konferenciája idén Szigetváron került megrendezésre. A Castrum Bene Egyesület az 1989. évben Mátrafüreden, Bene vára alatt tartott első tematikus középkori vártörténeti konferencia után egy évvel, 1990-ben alakult meg. Célja, hogy az erődítésekkel foglalkozó régészek, történészek, művészettörténészek, építészek és érdeklődő laikusok fórumaként szolgáljon, ahol mód nyílik az új kutatási eredmények bemutatására és az ismeretek kölcsönös cseréjére. A konferencia keretein belül sor került a „Szulejmán sírkápolnája nyomában” című film levetítésére is. Az eseményen részt vett  Dr. Hóvári János a MANK főigazgatója, Dr. Pap Norbert a kutatócsoport társvezetője, valamint Szalai Gábor a kutatócsoport tagja is.

A ráckevei Régészet Napján is téma lesz a Szulejmán-kutatások eredménye május 27-én. Az Árpád Múzeumban megrendezésre kerülő eseményen az ismeretterjesztő előadást Dr. Tóth Tamás, a Szulejmán-sírkomplexumnál a 2014. és 2015. évben geofizikai kutatásokat végző szakember tartja. „Komplex természettudományos kutatástól a régészeti feltárásig” című előadásában felvázolja a közönségnek a kutatás során alkalmazott természettudományos módszereket, illetve eredményeiket. A Szulejmán-kutatócsoportot Dr. Kitanics Máté, az MTA BTK tudományos munkatársa képviseli, aki a hallgatóság felmerülő kérdéseire is válaszol.

Húsz fős török parlamenti delegáció érkezett Szigetvárra 2017. május 13-án. A házelnökük, Ahmet Gündoğdu kíséretében érkező képviselők Dr. Pap Norbert, a Zrínyi–Szulejmán Kutatócsoport vezetője, illetve Fazekas Róbert, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke kíséretében több nevezetes szigetvári helyszínt is meglátogattak. A szakmai vezetés keretében megtekintették a Magyar–Török Barátság Parkot, a Szigetvár–turbéki ásatás helyszínét, és a szigetvári várat.

A „Szigetvár-Zrínyi 1566” Emlékév keretében a szigetvári várban 2016 szeptember elején került sor a Zrínyi-emlékterem átadására. Küldetése szerint a kiállítás elsődleges célja és feladata volt, hogy megismertesse a nagyközönséggel Zrínyi Miklóst, a hőst és az embert, illetve azt a nemzetközi, közép-európai kontextust, amelyben értelmezni lehet Szigetvár és a Zrínyi-kultusz jelentőségét, történelemformáló szerepét.

A Zrínyi Emlékterem ideiglenes kiállítás 2017. május 31-ig látogatható, ezért annak létrehozói és alkotói május 27-re, 14:00 órai kezdettel, vezetéssel egybekötött látogatást szerveznek. Az eseményen az MTA-BTK tudományos munkatársa, Dr. Papp Júlia művészettörténész, kurátor mutatja be a megjelenteknek a képzőművészeti alkotásokat.

A kedvezményes látogatás részeként, az Emlékterem bejárását követően az érdeklődőknek alkalmuk lesz megtekinteni a „Civitas Invicta” kiállítást és a várat is. A vendégek Szulejmán-kutatásokkal kapcsolatos kérdéseire Dr. Pap Norbert, a kutatócsoport társvezetője válaszol.


Az Emlékhelyek Napja című országos rendezvénysorozat részeként 2017. május 13-án Szigetváron is számos érdekes eseménnyel várták az érdeklődőket. A reggel 9 órától kezdődő programok között korabeli fegyver- és viseletbemutató, íjászat, és múzeumi tárlatvezetés is helyet kapott. 15.30-tól a „Szulejmán sírkápolnája nyomában” című dokumentumfilm vetítésére került sor a dzsámiban, ahol a mintegy 40 fős közönséget Lebedy János, a szigetvári vár várkapitánya köszöntötte. A filmvetítést követően a résztvevők kérdéseire a kutatócsoport két tagja, Dr. Kitanics Máté, az MTA BTK tudományos munkatársa, illetve Dr. Gyenizse Péter, a PTE TTK FI docense válaszolt.

A 2013 óta zajló Szulejmán-kutatások jelentős mérföldkőhöz érkeztek, így a kutatócsoport az eddigi eredményeit egy dokumentumfilm keretében foglalta össze. Ennek vetítésére Szigetváron, Pécsett és Budapesten már sor került, legközelebb pedig június 16-án 17 órakor Dombóvár Város Könyvtárában mutatják be. A dokumentumfilm interneten elérhető előzetesét eddig már több mint ötezerszer tekintették meg:

https://www.youtube.com/watch?v=FI11i1Zvdcc

A 2013 óta zajló Szulejmán-kutatások jelentős mérföldkőhöz érkeztek, így a kutatócsoport az eddigi eredményeit az ország több pontján is bemutatja. A rendezvénysorozat részeként a legújabb kutatásokat bemutató, az eddigi eredményeket összefoglaló Szulejmán szultán Szigetváron című kötet bemutatójára, illetve a Szulejmán sírkápolnája nyomában című dokumentumfilm vetítésére 2017. május 10-én 18.30-kor került sor az ELTE Gólyavár Rendezvényházában. A mintegy 100 fős közönséget Dr. Borsodi Csaba, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, a siker kulcsa a különböző szakterületek közötti együttműködésben, geográfusok, történészek és régészek közös munkájában rejlett. 

A Szulejmán szultán Szigetváron című kötetet Dr. Oborni Teréz, az MTA BTK tudományos főmunkatársa méltatta, aki részletes és alapos áttekintést  nyújtott a könyv tartalmi és szerkezeti felépítéséről, valamint a kutatás jelentőségéről. A kötet részleteiben ismerteti a 2013 és 2016 között lezajlott Szigetvár–turbéki Szulejmán-kutatások folyamatát, és a kutatócsoport által elért tudományos eredményeket. Ezt követően került sor a Szulejmán sírkápolnája nyomában című, harmincperces dokumentumfilm vetítésére, amelyben a kutatócsoport több tagja is megszólal. Dr. Pap Norbert átfogó képet nyújt a kutatás indulásának körülményeiről, a kutatócsoport által kitűzött célokról, valamint az előttük álló további feladatokról. Dr. Kitanics Máté a feltárt írott források jelentőségét tárja a nézők elé, bemutatva szerepüket a turbéki szőlőhegyen elterülő török kori rommező beazonosításában. Dr. Hóvári János a kutatás emlékezetpolitikai, Prof. Dr. Fodor Pál a tudománypolitikai dimenziót járja körül. Továbbá Dr. Gyenizse Péter a geofizikai vizsgálatokat, Hancz Erika pedig a régészeti feltárás folyamatát részletezi.

A filmet dokumentumcsatornákon és a továbbiakban szervezett vetítéseken mutatják be, legközelebb június 16-án 17 órakor kerül sor rá Dombóvár Város Könyvtárában.

A „Szulejmán szultán Szigetváron” című kötet bemutatójára, illetve a „Szulejmán sírkápolnája nyomában” című dokumentumfilm vetítésére 2017. június 16-án 17 órakor kerül sor Dombóvár Város Könyvtárában.

Mintegy százévnyi hiábavaló fáradtságot követően magyar szakemberek egy csoportja 2012 végén multidiszciplináris kutatócsoportot alakított, mely a török kormány támogatásával megkezdte Szulejmán szultán szigetvári türbéje helyének felderítését, és a kapcsolódó tudományos kérdések szisztematikus vizsgálatát.

A kutatócsoport a legendás helyek, az Almás-patak mente és a turbéki kegytemplom kizárását követően egy új helyszínen, a turbéki szőlőhegyen azonosította be minden idők legnagyobb oszmán szultánjának sírkomplexumát.

A kötet részleteiben ismerteti a 2013 és 2016 között zajlott Szigetvár-turbéki Szulejmán-kutatások folyamatát, és az elért tudományos eredményeket. A dokumentumfilm első fele a felfedezés történetét és a kutatócsoport által alkalmazott módszereket veszi sorra, a film második része pedig a kutatási eredmények fogadtatását, a nemzetközi érdeklődést, valamint a projekt jelentőségét részletezi. A vetítést követően a kutatócsoport tagjai közül Dr. Pap Norbert a Szigetvár–turbéki kutatások társvezetője, a PTE tanszékvezető docense, illetve Dr. Kitanics Máté, az MTA BTK tudományos munkatársa válaszol a közönség kérdéseire.

Helyszín: Dombóvár Város Könyvtára (7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25.)

Időpont: 2017. június 16. 17 óra

Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

A dokumentumfilm előzetese a következő linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=FI11i1Zvdcc