2016-ban több mint ezren látogatták meg a Szigetvár-turbéki feltárás helyszínét

2016-ban a kutatócsoport az érdeklődők számára több alkalommal is lehetővé tette a turbék-szőlőhegyi feltárás meglátogatását, gyakran olyan szakmai vezetéssel összekapcsolva, amely a szigeti várat, a Magyar-Török Barátság Parkot és a turbéki kegytemplom helyszíneit is magában foglalta.

 A kutatócsoport tagjai az év során fogadták többek között a szigetvári konferenciájukra érkezett kortárs magyar írókat és költőket, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársait, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának oktatóit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös József Collegiumának egykori kollégistáit, a szarajevói Gázi Hüszrev-komplexum bosnyák kutatóit, eszéki és zágrábi egyetemi oktatókat, a Magyar-Török Baráti Társaság tagjait, a "Szigetvár 1566" nemzetközi emlékkonferencia résztvevőit, de több száz általános iskolást, középiskolást és egyetemistát is. Az előbbieken túl, a Zrínyi Napok keretében szeptember 8-án és 9-én minden érdeklődő részt vehetett az ásatási „nyílt napokon”. A téliesítési munkálatok megkezdése előtt, az utolsó látogatásra október 28-án került sor, amelynek keretén belül a Dél-Dunántúli Építész Kamara, az Országos Erdészeti Egyesület Baranya megyei helyi csoportja, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói keresték fel Szulejmán szultán egykori zarándokvárosát.