Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen mutatták be a Szulejmán-kutatásokról készített könyvet és dokumentumfilmet

A 2013 óta zajló Szulejmán-kutatások jelentős mérföldkőhöz érkeztek, így a kutatócsoport az eddigi eredményeit az ország több pontján is bemutatja. A rendezvénysorozat részeként a legújabb kutatásokat bemutató, az eddigi eredményeket összefoglaló Szulejmán szultán Szigetváron című kötet bemutatójára, illetve a Szulejmán sírkápolnája nyomában című dokumentumfilm vetítésére 2017. május 10-én 18.30-kor került sor az ELTE Gólyavár Rendezvényházában. A mintegy 100 fős közönséget Dr. Borsodi Csaba, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, a siker kulcsa a különböző szakterületek közötti együttműködésben, geográfusok, történészek és régészek közös munkájában rejlett. 

Fejlesztés alatt

Kedves Látogató!

Oldalunk jelenleg fejlesztés alatt áll, az elérhető tartalmat folyamatosan töltjük fel, frissítjük.

Kérjük látogasson hozzánk vissza később is a legfrissebb hírekért.